Lejátszási listák


Egypercesek megnézem


Vitaminok megnézem


Táplálkozás megnézem


Betegségügy megnézem


Magamról megnézem


Könnyítsen az életén megnézem


Önök kérdezték megnézem


Betegségek, gyógyítás megnézem

Küldetésem

Dr. Lenkei Gábornak hívnak. 1961-ben születtem. 1986-ban szereztem orvosi diplomát kitűnő (summa cum laude) minősítéssel.

Hat évig dolgoztam a hivatalos keretek között a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Tapasztalatokat szereztem kutatóorvosként, később klinikai orvosként belgyógyászati, majd szülészet-nőgyógyászati osztályon is.

Számomra túl merevnek, túlságosan szűknek tűntek azok a keretek, amiket a hivatalos orvoslás megengedett. Lelkesedésem, tenni akarásom, az új, jobb megoldások keresése iránti olthatatlan vágyam szétfeszítette ezeket a korlátokat. A saját magam által kijelölt úton kezdtem el járni.

Jól döntöttem. Ha a hivatalos keretek között maradtam volna, talán soha nem leltem volna rá azokra az információkra, amelyek mai tevékenységem alapját képezik.

Megértettem, hogy mikor és miért vált az orvostudomány merevvé és elzárkózóvá.

Megértettem, hogy az orvosképzés fölötti uralmat egy olyan érdekcsoport vette át – az 1900-as évek elejétől kezdve – amely nem érdekelt abban, hogy az emberek egész életük során teljes, virágzó egészségben éljenek.

Megértettem, hogy létezik, és nagyon aktívan tevékenykedik egy olyan erő, amely abból húz hasznot, ha az emberek tudatlanok, esendőek, kiszolgáltatottak és nem képesek arra, hogy magas szinten tartsák az egészségi állapotukat.

Ekkor találtam szemben magam a gyógyszermaffiával.

Bővebben

Legyen naprakész!

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön minden új feltöltött videóról.
Megismertem és megértettem az Adatkezelési tájékoztatót. Hozzájárulok, hogy itt megadott elérhetőségeimre marketing célú üzeneteket, anyagokat, direkt marketing megkereséseket, ajánlatokat, újdonságokat, híreket küldjenek.*
Feliratkozási hely