Nagyon kényelmes megoldás, ha „mellék” hatásoknak nevezzük a gyógyszerek nemkívánatos hatásait. A videóban elmesélem, hogy milyen értékes oktatást kaptam annak idején a belgyógyász főnökömtől.
A felvétel címe:
Gyógyszermellékhatások...!
Kaptam egy kemény leckét kezdő belgyógyász koromban.
Örökre bevésődött az elmémbe.
Az 1980-as évek végén Debrecenben dolgoztam az Orvostudományi Egyetem III-as számú Belgyógyászati Klinikáján.
A főnököm, Dr. Szabó Gábor tanár úr alaposan megleckéztetett.
Letett elém egy gyógyszert, és ezt mondta:
„Gábor! Sorold fel a gyógyszer összes hatását!”
Ah. Ez könnyű feladat, gondoltam, hiszen jó ismertem az adott gyógyszert.
Felsoroltam a hatásait.
A tanár úr kérdőn nézett rám.
„Ennyi? Ezek szerint nem ismered a gyógyszer összes hatását?”
Zavarba jöttem, elakadt a szavam, a füleim vörös színben kezdtek pompázni.
Úristen! Megbuktam! Vajon melyik hatását nem említettem meg?
„Segítek!” Mondta a tanár úr, és megemlített egy olyan hatást, amelyik nem szerepelt az én felsorolásomban.
De tanár úr! Méltatlankodtam.
Ez nem a gyógyszer hatása! Ez egy mellékhatás!
Ezért nem mondtam, amikor arra kért, hogy soroljam fel a gyógyszer összes hatását.
„Na Gabikám” – mondta nekem a tanár úr!
„Most sétáltál be a legsunyibb csapdába. A legtöbb kolléga ezt teszi, de szeretném, ha te megtanulnád használni a józan eszed. Egy gyógyszernek ugyanis nincsenek „mellék” hatásai!
Csak hatásai vannak! A gyógyszer egyik hatása sem mellékes hatás!
Mindegyik hatása egyformán fontos!
Különösen fontosnak kell tekinteni, ha az a hatás veszélyezteti a gyógyszert fogyasztó ember egészségét. Az ilyen hatás nem „mellék” hatás.”
A tanár úr így folytatta a leckét:
"Egy gyógyszernek vannak az orvos és a beteg számára kívánatos hatásai.
Te csak ezeket soroltad fel.
Ennek például az az egyik hatása, hogy csökkenti a túlzottan magas vérnyomást.
De nézd csak ezt a hosszú listát! Van egy rakás nemkívánatos hatása is.
Mi orvosok hajlunk arra, hogy figyelmen kívül hagyjuk ezeket a nemkívánatos hatásokat.
Pedig ezeknek is kitesszük a gyógyszert fogyasztó embert.
Ezekért is felelősséget kell vállalnunk!
Nagyon kényelmes azt mondani rájuk, hogy ezek csak „mellék” hatások!”
„Te soha ne rendelj gyógyszert senkinek ebben az elkényelmesedett, önáltató elmeállapotban.
A hatás az hatás. Némelyik kívánatos, a többségük nemkívánatos.”
Mit mondott még az engem alaposan megleckéztető tanár úr?
Így folytatta:
„A beteg embernek tisztában kell lennie azzal, hogy milyen hatásoknak teszi ki magát, ha elkezdi használni az általad felírt gyógyszert.
Tudnia kell, hogy nincsenek „mellék” hatások, csak hatások.
Tisztában kell lennie a gyógyszer által kiváltott összes hatással.
Még mielőtt kiváltaná a patikában a gyógyszert.
Ha tisztában van ezekkel, akkor el tudja dönteni, hogy kívánja-e használni a gyógyszert, vagy keres-e helyette valamilyen más megoldást.
Soha ne foszd meg a betegeidet a szabad döntés lehetőségétől.”
Eddig tartott a tanítás.
Végezetül mutatok Önnek egy példát arra, hogy hová vezet az „ez csak mellékhatás” típusú önáltató gondolkodásmód.
A példa egy hangulatjavító gyógyszer.
Ebben a könyvemben (Cenzúrázott egészség) közzétettem a kizárólag az orvosoknak és gyógyszerészeknek szóló teljes, és a betegeknek szóló, finoman szólva is kozmetikázott tájékoztatót.
Ez utóbbiból, a betegeknek szólóból – többek között – hiányzik annak a megemlítése is, hogy az egyik lehetséges „mellék” hatás a hirtelen halál.
Én úgy vélem, hogy ha az illető hirtelen meghal, akkor az a gyógyszer fő hatása.
És az a mellék hatás, hogy amíg élt, egy kicsit jobb volt a hangulata.
Az én elmémbe örökre bevésődtek a tanár úr gondolatai.
Bármivel is próbáljuk áltatni magunkat, úgynevezett „mellék” hatások egyszerűen nem léteznek.


